Statikai méretezés, általános szempontok

A számítógépes tervezéssel az egyre bonyolultabb fedélszerkezeteket ma már könnyen és gyorsan lehet számolni. A pontosságnak csak a gépre felvitt szerkezeti váz, illetve a megadott terhelési esetek szabnak határt.

A tervezés során azonban soha nem szabad megfeledkeznünk a kapott eredmény legalább közelítő ellenőrzéséről. Ezzel könnyen kiszűrhetők az esetleges hibák.

A részletes számítási menet bemutatására terjedelmi okok miatt nincs lehetőség, ezeket a vonatkozó szabványok rögzítik. Az útmutatóban inkább a fedésből adódó terheket mutatjuk be, ezek felhasználhatók a méretezés során. Megemlítünk továbbá még néhány fontos tervezési elvet is, amelyek figyelembe vétele ajánlott.

Fedés súlyának alapértéke

A legfontosabb tervezési elv a fedés súlyának alapértéke.

Itt szeretnénk eloszlatni a betonfedéshez kapcsolódó egyik tévhitet, miszerint a fedés túl nehéz és ez problémát okozhat. Valóban a betoncserepes héjazat az egyik legnehezebb fedés, könnyebb fedés választásával a súlykülönbség azonban a teljes fedélszerkezet terhének csak 15-25%-ára vonatkoztatva jelent csökkenést. Azaz egy fele olyan könnyű fedésnél is a tető teljes terhe csak 7-12%-kal csökken, a tető hajlásszögétől és a beépített anyagoktól függően.

A Terrán betoncserepek tömegértékei:
Danubia alapcserép tömege: 4,4 kg/db
Coppo alapcserép tömege: 4,4 kg/db
Synus alapcserép tömege 3,9 kg/db
Rundo alapcserép tömege: 4,4 kg/db
Zenit alapcserép tömege: 4,6 kg/db

Ezen értékekből származtathatjuk a fedés tömegét, a hajlásszög függvényében:

Danubia, Coppo

Tető hajlásszög Legkisebb átfedés Legnagyobb léctávolság Ajánlott ereszléc távolság Ajánlott gerincléc távolság Cserépszükséglet (db/m2) Tömeg (kg/ tetőm2)
16-22° 10 cm 32 cm 33 cm 5,0 cm 10,42 db/m2 45,85
22-30° 9 cm 33 cm 33 cm 4,5 cm 10,10 db/m2 44,44
30° felett 8 cm 34 cm 33 cm 4,0 cm 9,80 db/m2 43,12

A Figyelem! A Coppo rendszernél a legkisebb léctávolság 32 cm!

Synus

Tető hajlásszög Legkisebb átfedés Legnagyobb léctávolság Ajánlott ereszléc távolság Ajánlott gerincléc távolság Cserépszükséglet (db/m2) Tömeg (kg/ tetőm2)
16-22° 10 cm 32 cm 33 cm 5,0 cm 10,42 db/m2 40,64
22-30° 9 cm 33 cm 33 cm 4,5 cm 10,10 db/m2 39,39
30° felett 8 cm 34 cm 33 cm 4,0 cm 9,80 db/m2 38,22

RundoZenit

tető hajlásszög Legkisebb átfedés Legnagyobb léctávolság Ajánlott ereszléc távolság Ajánlott gerincléc távolság CserépszükségletTömeg (kg/m2) Tömeg (kg/m2)
Rundo Zenit
25-30° 14 cm *28 cm 30 cm 5,0 cm 11,90 db/m2 52,36 55,74
30-35° 13 cm *29 cm 30 cm 5,0 cm 11,49 db/m2 50,56 52,58
35-45° 12 cm *30 cm 30 cm 5,0 cm 11,11 db/m2 48,88 51,11
45° felett **11 cm **31 cm 30 cm 5,0 cm 10,75 db/m2 47,30 59,45

* Figyelem! 28 cm alatti léctávolság esetén a szegélycserép nem alkalmazható!
**viharkapoccsal történő rögzítés esetén

Az alátéthéjazattal szemben támasztott követelményeről bővebben a Tetőhajlás és alátéthéjazatok aloldalon olvashat.

A rétegrendhez tartozó szerkezeti elemekhez az alábbi terhelési értékeket ajánljuk:
lécezés, ellenléc 4 kg/tető m2
alátétfólia 0,2 kg/tető m2
szarufa (10/15 – 90 cm) 12 kg/tető m2
hőszigetelés 15-50 kg/m3 anyagtól és gyártótól függően
szerelt gipszkarton 60 kg/m2, 96 kg/m2 kettős burkolat, vakolat nélkül
deszkaborítás (2,4 cm) 12-17 kg/tető m2

A hóteher és szélteher értékeket az MSZ vagy az EUROCODE előírásai alapján vehetjük fel.

A fedés önsúlyából és a várható terhelésből határozható meg a lécezés vastagsága, illetve számolható ki az aljzatot alátámasztó szarufák mérete és kiosztási sűrűsége. A szarufakiosztás általában 80-100 cm, az ennél nagyobb távolságokhoz már vastagabb tetőlécek szükségesek.

A fedés önsúlya, illetve a hóteher, szélteher következtében a lécezés lehajlik. A lehajlás maximális értékét az EUROCODE szabvány a támaszköz 200-ad részében határozza meg, ami 80 cm-es szarufatávolságnál 4 mm-t jelent. Egyfelől esztétikai szempontok sem engednek ennél nagyobb lehajlást, másfelől az alakváltozások befolyásolják a cserepek felfekvését. Így káros feszültségek keletkeznek, ami töréshez is vezethet.

A lehajlást két módon csökkenthetjük.

  • Az egyik lehetőség, hogy növeljük a léc keresztmetszetét.
  • A másik, hogy a tetőlécet több szarufával támasztjuk alá, azaz sűrítjük az alátámasztást.

Ennek eredményeképpen a szarufa felett átfutó léc negatív nyomatéka csökkenti a mezőközép pozitív nyomatékát. A toldásokat mégis elkészíthetjük a szarufák felett is. A lécezés kéttámaszú felfekvését azonban lehetőség szerint kerülni kell.

A tetőlécek, illetve a deszkák beépítésével a tetőmerevsége, alaktartása nő. A fedés aljzatának tartozéka továbbá az átlós irányban felszegezett síkmerevítő viharléc vagy szélrács, amelyet nem helyettesít a tetőlécezés.

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. termékeiből készült fedések megfelelő kivitelezéssel a jól és biztonságosan járható tetők körébe tartoznak.

 

Rundo
A statikai számításhoz javasolt megoszló terhelési alapértékek:
0,52 kN/m2 28,0 cm léctávolság esetén
0,47 kN/m2 31,0 cm léctávolság esetén
Zenit
A statikai számításhoz javasolt megoszló terhelési alapértékek:
0,57 kN/m2 28,0 cm léctávolság esetén
0,52 kN/m2 31,0 cm léctávolság esetén
Danubia
A statikai számításhoz javasolt megoszló terhelési alapértékek:
0,49 kN/m2 32,0 cm léctávolság esetén
0,46 kN/m2 34,0 cm léctávolság esetén
Coppo
A statikai számításhoz javasolt megoszló terhelési alapértékek:
0,48 kN/m2 32,0 cm léctávolság esetén
0,45 kN/m2 34,0 cm léctávolság esetén

Megjegyzés: Az MSZ EN 490 szabvány a névleges tömegtől ± 10% eltérést megenged, ezt javasoljuk biztonsági tényezőként figyelembe venni.